Szegény óraátállítás, miért is bántjátok? Nem érdemli meg!

Elismerem, egy komoly haszna mindenképp lenne az óraátállítás eltörlésének: nem menne el évente kétszer EU-szerte egy rakás idő és energia annak bizonygatására, hogy mennyi idő és energia megy el az évi kétszeri alkalmazkodásra.

Miközben az, hogy a 2018-ban előterjesztett, 2019-ben az Európai Parlament által támogatott és

A mobiltöltők egységesítéséről szóló jogalkotási javaslatot szinte napra pontosan három évvel később, 2021 szeptemberében terjesztette elő az Európai Bizottság, a Parlament 2022 őszén megszavazta, és az új szabályozás késés nélkül, 2024. december 28-án életbe is lépett. Lám, megy ez, ha megkérdőjelezhetetlenül hasznos, és kétségkívül uniós harmonizációt igénylő kezdeményezéssel van dolgunk.

Míg az, hogy a Finisterre-foktól Garbolcig egész évben maradjon az úgynevezett „eredeti” időszámítás, és így Magyarország szélességi körén Szent Iván napján már hajnali háromkor pirkadjon, viszont 19 óra 44 perckor már nyugodjék is le a Nap,

És nem csak azért, mert aki ebben az okostelefonra ébredős, motoros redőnyös világban is igyekszik követni a természet ritmusát, nem sötétítve be teljesen a hálószobát, az az elmúlt napokban már épp kezdett feleslegesen korán fent kukorékolni – számukra valamiképpen a rend áll helyre azzal, hogy most igazítottunk egyet az órán (ahogy ősszel pedig praktikus lesz nyerni egy kis alvásidőt, amikor a napfelkelte már kezd vészesen lemaradni a vekker mögött).

A vonatkozó európai parlamenti állásfoglalás többek között azzal érvel az állandó téli időszámítás mellett, hogy így „erősen lecsökkenne az az időszak, amikor késő este is van természetes fény”, és ezáltal mérséklődne az alváshiány. Brüsszelben talán; Cataniától Fehérgyarmaton és Spliten át Rodoszig viszont már így is legkésőbb fél kilenckor lemegy a Nap; nincs tömeges igény arra, hogy még ebből is lecsípjünk egy órát. Az uniós irányelv kidolgozásakor nagyszabású konzultációt tartottak, amelynek keretében

összesen négy tagállamban bizonyult népszerűbbnek a téli, köztük Finnországban, ahol viszont eleve oly mindegy. A vállalkozások véleményét is kikérték, ők is többségében a nyárit választották – nem kaptak az alkalmon, hogy korábban ágyba parancsolják a munkavállalóikat.

Az EP emellett azt állítja, hogy összefüggés tapasztalható „az élettel való elégedettség alacsonyabb szintje” és a nyári időszámításra való átállás között –a hivatkozott kutatás azonban az a 2013-as tanulmány lehet, amely annyit állapított meg, hogy az óraátállítás sok németnél, főleg teljes munkaidőben dolgozó férfiaknál hangulatromlást eredményez, amely „napokig eltarthat”.

Ahogyan azt se, hogy boldogabb lenne-e a magyar, ha megfosztanák a relatíve hosszú nyári éjszakáktól, vagy ha (ennek egyedüli alternatívájaként) a románokkal lennénk egy időzónában, és a téli reggeleken akár fél kilencig is eltartana az éjszaka. Egy berlini pszichiáter-szomnológus kifejezetten állítja is: bár az átállás megterhelheti a szervezetet, jóval többet ártana, ha nem igazítanánk az óránkon – állandó nyári időszámítás esetén

a téli állandósítása esetén pedig nyáron ébresztene túl korán a biológiai óra.

Az természetesen igaz, hogy a XX. századig is simán eléltek az európaiak nyári időszámítás nélkül, csakhogy akkoriban villany se igen volt a lakásokban, ráadásul az se volt gyakori, hogy mindkét szülő este ér haza a munkából, a gyerekek pedig az iskola utáni különórákról, akkor fordulva rá a családi és a magánéletre. Különös az a gondolat, hogy éljünk szorgosan a technológia kínálta lehetőségekkel, egyre kényelmesebbé téve az életet és javítva az életminőséget, 

vagy hogy miközben permanensen hozzá kell szoknunk a boltok átrendezett polcaihoz és a számítógépes programok bosszantó frissítéseihez, Isten ments, hogy az évszaknak és az életmódunknak megfelelően aktualizáljuk az időszámítást, inkább veszítsünk egy órányi fényt a nappalainkból. Majd szedünk D-vitamint.

Persze ilyenkor rendre előjön az az érv, hogy óraátállításkor megnő a balesetek kockázata (ezzel érvel az Európai Parlament is, míg az Európai Bizottság elismeri, hogy erre nincsenek egyértelmű bizonyítékok), továbbá hogy „egyetlen óra is elég, hogy kibillenjünk a ritmusból”. „Még szerencse, hogy idén vasárnapra esik, így talán több időnk lesz magunkhoz térni” –

mintegy igazolván, hogy a megszokott téli időszámítás sem ment meg senkit a dekoncentráltságtól – tényleg különös ez az év, hogy az óraátállítás vasárnapra esett, újév pedig január elsejére.

Valójában azonban ezek a szörnyülködések egy olyan példásan fegyelmezett társadalom képét vetítik elénk, ahol az átlagpolgár hétfőn ugyanakkor kel és fekszik, mint szombaton vagy vasárnap; tízkor fixen ágyban a helye, másnap reggel pedig a biológiai órája ébreszti vidáman duruzsolva, időt biztosítva számára egy kényelmes reggeli rutinra (az meg a rémálmaiban se jut eszébe, hogy valaha is reggel hatkor induló repülőjáratra foglaljon jegyet, pláne Görögországba) –

Márciusban egy óra mínusz, októberben egy óra plusz alvás, hát kinek a szervezete győzi ezt a megpróbáltatást?

Miközben ezzel szemben a valóság az állandó „szociális jetlag” – azaz hogy az emberek jelentős része lényegesen más ritmusban éli a hétköznapjait, mint a hétvégéket. Ami nem évente egyszer terheli meg a szervezetüket, hanem akár ötvenkétszer, plusz-mínusz munkaszüneti napok és szabadságok. Majrézunk amiatt, hogy egy márciusi vasárnapon egy órával kevesebbet alhatunk (már ha szombaton nem feküdtünk le időben, illetve ha nem szoktattuk hozzá magunkat előre a közelgő váltáshoz),

– ami viszont az elhízástól és a cukorbetegségtől kezdve a magas vérnyomásig és a szív- és érrendszeri megbetegedésekig ténylegesen hosszú távú problémákhoz vezethet.

Az is fura felvetés, hogy az átlagos XXI. századi fiatalnál az egy szem óra-előreállítás okozna figyelemzavart és kialvatlanságot – aki naphosszat és akár még az ágyban is az okostelefonját nyomogatja és a villódzó képözönt bámulja, annak az a mínusz 60 perc alvás már bagatell.

az alvásminőség egyidejű rontása mellett; egy friss amerikai felmérésben a 11-13 éves gyerekek egynegyedéről derült ki, hogy mobillal a kezében (vagy legalábbis az ágyában) szundít; de a Telegraph most számolt be arról is, hogy amelyik felnőtt telefont, táblagépet vagy laptopot használ az elalvás előtti órában, az heti szinten 48 perccel alszik kevesebbet – márpedig a kutatás résztvevőinek 41 százaléka számolt be arról, hogy mindennap így tesz, és csupán 17 százalék állította, hogy következetesen tartózkodik ettől.

Így hát, akit megvisel ez a mostani újabb óra-átállítás, miközben magára ismer az éjszakába nyúlóan képernyőt néző vizsgálati alanyokban, máris segíthet magán:

és egyetlen hét alatt máris vissza lehet nyerni 48 percet a most elveszített hatvanból.

***

(Nyitókép: Getty Images)