A nyelv mint valóságszervező

Ahogyan arról a könyveimben is írok, szerintem a modernitást, az ember utóbbi néhány száz évét és a jelenkort meghatározó legfontosabb trend – a gyorsulás, azaz az akceleráció mellett – a homogenizáció, amelynek eredményeként a dolgaink globális összehasonlításban sémaszerűvé válnak. Ezt ugyanúgy megfigyelhetjük a zenében és a politikai ideológiákban, mint a ruházat vagy a kávézók kinézetében. Nem utolsósorban a nyelvben, az angol felemelkedésével és a kis nyelvek eltűnésével összefüggésben. (És egészen kis léptékben is: a közelmúltban tett erdélyi látogatásom alkalmával székely vendéglátóim beszámoltak róla, hogy családjaik legújabb generációi a helyi akcentus helyett már a magyarországit beszélik, mindenekelőtt a TikTokon elfogyasztott tartalmaknak „köszönhetően”.) Miközben a természeti környezet hanyatlása kapcsán a biológiai sokféleség eltűnését naponta emlegetjük, a nyelvek kapcsán szinte sosem tesszük ezt. Miért?

Roman Jakobson világhírű orosz származású nyelvész és irodalomtudós, bár a magyar nyilvánosságban alig-alig ismert, sokak szerint egyike volt a 20. század legnagyobb hatású gondolkodóinak. Ha figyelembe vesszük, hogy munkássága a nyelv és az antropológia klasszikusnak számító tudásterületei mellett az utóbbi száz esztendőben felemelkedő sztártudományokra, így a pszichológiára és a kommunikációra is döntő hatással bírtak, s hogy nézetei olyan személyiségek világképét határozták meg, mint Claude Lévi-Strauss és Noam Chomsky, akkor ez az állítás nem tűnik túlzónak. Igen, Jakobson is egy a Kelet-Európából az Újvilágba menekült szellemóriások sorában: Moszkvában született 1896-ban, ott is végezte egyetemi tanulmányait, mielőtt Csehszlovákiába, a skandináv országokba, végül az Egyesült Államokba emigrált volna. A halála után megjelent On Language (a nyelvről) című kötet átfogó gyűjtemény a tudományos írásaiból két ismert nyelvész, Linda R. Waugh és Monique Monville-Burston szerkesztésében. 

Szerzőnk egész pályafutása során az emberi nyelv működésének mélyebb megértésére törekedett. Úgy vélte ugyanis, hogy egy nép nyelvének struktúrái pontosan tükrözik az adott közösség kultúrája mögötti alapvető gondolkodásmódot. Lehet, hogy sajátos nyelvünk magyarázza honfitársaink csoportos jelenlétét a matematikai tudományokban vagy éppen az USA atomprogramjában? Jakobson szerint „minden nyelv egyedi módon szervezi a valóságot”, azaz a mitológia, a költészet és a művészetek nyelvi elemzésének segítségével a népek, nemzetek, közösségek karaktere mélységében is feltárható. Szenvedélyesen hitt a formák erejében és jelentőségében – nem véletlen, hogy a mindenféle formát elbontani akaró 20. századi felforgatók, köztük Michel Foucault bírálták a nézeteit. Szerzőnk rendkívül fontosnak tartotta a kis nyelvek – s általuk a kis kultúrák – megőrzését, mert a sokféleség alapegységének vélte őket. Egy-egy nyelv eltűnése nem csupán egy kommunikációs eszköz elvesztését jelenti, hanem az adott kultúra által létrehozott mélyebb életlogika felszámolását is. Nem utolsósorban a kisebbségi nyelvek eltűnése az adott közösség identitásvesztéséhez és további marginalizációjához vezet.

Bár Jakobson idejében a bolygó nyelvi homogenizációja még gyerekcipőben járt napjainkhoz képest, ő már pontosan látta, hogy nyelvünk megőrzése a globalizációnak való ellentartás legfontosabb eszköze lehet.

Linda R. Waugh – Monique Monville-Burston (szerk.): On Language – Roman Jakobson. Harvard University Press, 1990

A szerző a Brain Bar jövőfesztivál alapítója

Nyitókép: Brain Bar