Június 5-én éjszaka riasztották a rendőröket Eszteregnyére. Egy férfi a szomszédjától kért segítséget, állítása szerint attól félt, hogy a nála vendégeskedő férfi megtámadja egy szekercével – adta hírül a rendőrségi portál.

Június 5-én éjszaka riasztották a rendőröket Eszteregnyére. Egy férfi a szomszédjától kért segítséget, állítása szerint attól félt, hogy a nála vendégeskedő férfi megtámadja egy szekercével – adta hírül a rendőrségi portál.
A zavart és ittas férfi a kiérkező egyenruhásoknak elmondta, hogy élettársával több napja befogadtak egy ismerőst. Este közösen italoztak, majd elaludt a nappaliban. Éjfél után felébredt, és a nőt kereste, azonban a vendéggel találta őt a hálószobában. A 36 éves férfi emiatt ideges lett, magához vett egy baltát, és többször fejbe vágta a vendéget. A sérült férfi ezután elvette tőle a szerszámot, a házigazda pedig a szomszédhoz ment segítségért.
A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba a bántalmazott embert.
A rendőrök elfogták és előállították az elkövetőt, és emberölés kísérlete bűntett miatt hallgatták ki. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
A Hold–Vénusz együttállás, a ragyogó nyári Tejút és egy kisebb meteorraj is színesíti az éjszakát.
Egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe.
Újabb telefonos csalással próbálkoznak.
Anya és lánya is gyanúsított lett.
„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért
Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók
Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó
Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírtTV műsorvezetőjét + videó
Készülj a káoszra: 3 csillagjegy élete darabokra hullhat a hétvégi bolygóegyüttállás miatt
Áll a bál Lengyelországban: a kormányoldal vitatja az elnökválasztás eredményét
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Megsérült a klubvébén a Bayern München sztárja
Félelmetes videó: így indított rakétatámadást Irán Izrael ellen
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Dugig vannak az egyetemek pedagógushallgatókkal
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
A Hold–Vénusz együttállás, a ragyogó nyári Tejút és egy kisebb meteorraj is színesíti az éjszakát.
Egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe.
Újabb telefonos csalással próbálkoznak.
Anya és lánya is gyanúsított lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.