Sokszor hallani, hogy „a szem a lélek tükre”, amibe belepillantva olvashatunk a másik gondolataiban és felfedezhetjük leghőbb vágyait. Egyesek szerint azonban a szemünk jellemünkről is sok mindent elárul, ezért személyiségtesztünkből most megtudhatod, milyen vagy valójában.
Játékos személyiségteszt azoknak, akik kicsit mélyebbre ásnának az önismeret világában egy egyszerű kérdés segítségével. Ugyanis ahány ember, annyi szemszín: míg egyesek gyönyörű tengerkék szemmel lettek megáldva, addig mások zöld szempárjukkal igéznek meg másokat. De belegondoltál már abba, hogy a szemed színe személyiséged legnagyobb titkait is felfedheti?
Személyiségteszt, ami a szemed színe alapján mondja meg, ki vagy Fotó: New Africa / Shutterstock
Játékos személyiségteszt, amiből hihetetlen dolgokat tudhatsz meg magadról
Szemünk színe ugyanúgy eltérő lehet, mint a hajunké vagy a bőrünké, amit nagy részben a genetika határoz meg. A szakértők azonban összefüggést találtak a szemszín és a személyiségjegyek között is. Egy svéd kutatás ugyanis feltárta, hogy az agyunk homloklebenyének kialakulásáért felelős gének hatással lehetnek a szemünk színére. Neked milyen árnyalatú a szemed? Keresd meg és fedezd fel önmagad!
Világos barna szemek Amennyiben világos vagy középbarna tekintettel büszkélkedsz, akkor egy élettel teli személyiség vagy, aki élvezi az élet minden pillanatát. Gondoskodó természeted révén szeretteidért szinte bármikor tűzbe tennéd a kezed. Szeretsz új embereket megismerni, újabb barátokra szert tenni, ami nyílt kommunikációdnak köszönhető. Mindig udvariasan viselkedsz, tele önbizalommal.
Mogyoróbarna szemek Ha mogyoróbarna vagy szürkésbarna szempárral igézel meg másokat, akkor imádod a fordulatokkal teli életet, szeretsz sodródni az árral. Kiváló alkalmazkodóképességgel vagy megáldva, ezért nem szereted a monotonitást. Van egy érzéki és egy bátor oldalad, de környezeted emellett nagyon temperamentumosnak tart.
Szürke szemek A szürke szeműek csoportját erősíted? Akkor szeretsz határozottan viselkedni, holott nagyon szelíd személyiség vagy. Bölcsességed határtalan, szeretteid bármikor kikérhetik a véleményed, ugyanis a legmegfelelőbb tanácsokkal tudod ellátni őket. Távol áll tőled a móka, inkább a komolyság híve vagy.
Kék szemek Amennyiben kék szemekkel lettél megáldva, mindig törekszel az egyensúlyra életed minden területén. Gyakran rosszul ítélnek meg, mivel úgy gondolják, hogy túlzott önbizalommal rendelkezel vagy, hogy nagyon visszahúzódó vagy. Ennek ellenére egy intelligens és kedves személyiség veszett el benned, aki mindig szem előtt tartja céljait.
Zöld szemek Ha zöld szempárral varázsolsz el másokat, akkor egy nagyon óvatos ember vagy, akiben ennek ellenére tombol az erő. Szenvedéllyel éled az életet, kiélvezed annak minden pillanatát, ezért sokakat vonzol mágikus kisugárzásoddal.
Az alábbi videóból pedig megtudhatod, hogy mit árul el rólad a hajad:
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.