idezojelek

Előre a közös jövő új fejezetében: kölcsönös előnyök és együttműködés az Aranyúton

Hszi Csin-ping kínai elnök 2024. május 8-án érkezett Budapestre Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására hivatalos állami látogatás keretében. Ez volt az első kínai elnöki látogatás Budapesten 20 év után, ez volt Hszi Csin-ping második magyarországi látogatása 15 év elteltével, és első alkalommal érkezett az országba elnöki minőségében.

Gong Tao nagykövet, Kínai Népköztársaság   avatarja
Gong Tao nagykövet, Kínai Népköztársaság
Cikk kép: undefined
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren való fogadtatástól a Budai Várban rendezett ünnepélyes köszöntésen, a stratégiai párbeszédeken át a Mol-toronyban megtartott búcsúebédig a két ország vezetői szívélyes és eredményes megbeszéléseket folytattak. E találkozók során számos közös álláspont alakult ki, és a két ország kapcsolatait az új korszak teljes körű stratégiai partnerség szintjére emelték, rátérve az Aranyútra és a kínai–magyar kapcsolatok történetének eddigi legjobb időszakát hozva el. Az elmúlt évben a vezetők által megfogalmazott fontos, közös irányvonalak megvalósultak, és az együttműködés új, gyümölcsöző eredményeket hozott.

A cikk szerzője: Gong Tao a Kínai Népköztársaság Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
A cikk szerzője: Gong Tao a Kínai Népköztársaság Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

A kölcsönös politikai bizalom tovább mélyült. A magas szintű találkozók megszabták az irányt. Hszi Csin-ping elnök látogatását követően Orbán Viktor miniszterelnök júliusban, Kínában tett látogatása során ismét találkozott Hszi Csin-ping elnökkel, és az stratégiai párbeszéd szilárd politikai alapot biztosított a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is ellátogatott Kínába, ahol találkozott kínai partnerével, Csao Le-csivel. Kao Jun-lung (Gao Yunlong), a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Országos Bizottságának alelnöke és az Összkínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség elnöke vezette delegáció is Magyarországra látogatott. 2024-ben a két ország külügyminiszterei, Vang Ji (Wang Yi) és Szijjártó Péter két telefonbeszélgetést és négy személyes találkozót tartott, melyek során közösen dolgoztak a Hszi Csin-ping elnöki látogatásán elért eredmények végrehajtásán. 

Szoros kommunikáció folyt a nemzetközi ügyek terén. Nemzetközi és regionális kérdésekben figyelembe véve a fő aggályokat, Kína és Magyarország kölcsönösen támogatta egymás alapvető érdekeit, például az ENSZ keretében működő „Béke Barátai” (Group of Friends of Peace) csoporton keresztül az ukrajnai válság ügyében, közös fellépést tanúsítva a világbéke és egy jobb jövő érdekében. A kínai–magyar kapcsolatok stabilitásán keresztül a világnak is stabilitást és pozitív üzenetet közvetítettek.

A gyakorlati együttműködés további lendületet vett. A kétoldalú kereskedelem új rekordot döntött: 2024-ben elérte a 16,2 milliárd dolláros történelmi csúcsot, ami 11,4 százalékos éves növekedést jelentett. Kína maradt Magyarország legnagyobb EU-n kívüli kereskedelmi partnere és második legnagyobb importforrása. A budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, Európa második legnagyobb e-kereskedelmi központja, ma már fő elosztóhelye a kontinensre irányuló kínai online áruforgalomnak. Kína továbbra is Magyarország legnagyobb külföldi befektetője: 2024-ben a kínai beruházások elérték az 5,28 milliárd dollárt, ami az összes magyarországi külföldi működő tőke 51 százalékát tette ki. A Zoomlion és a Kunlun Material vállalatok projektjei elindultak Magyarországon, erősítve az ország szerepét a kínai–európai ipari láncban. 

Az új típusú termelőerők terén is folyamatban van az együttműködés: a CATL debreceni gyára és a BYD szegedi üzeme idén kezdi meg a termelést. A BYD európai központját is Magyarországon hozta létre. A FiberHome optikai kábelgyára megkezdte működését, míg a váci E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Parkban (Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet által) okosraktár létesül, valamint az Eve Energy debreceni, a Sunwoda nyíregyházi és a Huayou Cobalt ácsi gyárai fejlesztés alatt állnak. 

Ezek a kezdeményezések még szorosabbá fűzik Kína és Európa kapcsolatát az újenergia-ellátási láncban, és hozzájárulnak Magyarország gazdasági növekedéséhez és ipari átalakulásához. 

Az összeköttetés is látványosan javult: jelenleg hetente 21 közvetlen járat köti össze Budapestet hét kínai várossal. A Budapest–Belgrád vasútvonal – az Övezet és Út kezdeményezés zászlóshajó projektje – gördülékenyen halad, és még az idén elkészül. Ezzel javulni fog Közép- és Kelet-Európa konnektivitása, valamint nagyobb összehangoltság lesz az egy Övezet és Út kezdeményezés és Magyarország keleti nyitás politikája között.

A kulturális cserekapcsolatok tovább virágoznak.

Számos izgalmas kulturális eseményre került sor. A budapesti Kínai Kulturális Központ megkezdte működését. A kínai múzeumok közreműködésével olyan kiállítások kerültek bemutatásra, mint a „Hszie-ji – Mesterművek a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeumból” vagy a „Fine Dining: Az ősi Kína gasztrotörténetei”. Több mint húsz kulturális program – köztük a Boldog kínai újév és a Tea a harmónia íze sorozat – vonzott lelkes magyar érdeklődőket. Több mint tíz kínai művészeti társulat, például a Kínai Nemzeti Opera- és Táncszínház vendégszerepelt Magyarországon, és magyar társulatok látogattak Kínába, többek közt a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a cserelátogatásokkal is gazdagítva a kétoldalú kulturális kapcsolatokat. 

A tudományos-technológiai együttműködés is fellendült. Magyarország 2024-ben a Pujiang Innovációs Fórum díszvendége volt, és megrendezte a Kínai–Magyar Tudományos és Innovációs Napot. Jól példázza az egyre szorosabb tudományos-technológiai együttműködést a Kínai–Magyar Tudományos és Technológiai Együttműködési Bizottság 10. ülése és a Kína–Közép- és Kelet-Európa Innovációs Együttműködési Kutatóközpont által szervezett kínai innovációs szakmai tanulmyányút (China Innovation Tour) is.

A turisztikai együttműködés is kiemelkedő: A Kína–Európa Turisztikai Párbeszéd, melyet a Világturisztikai Szövetség szervezett, kulcsfontosságú platformként szolgált a kulturális és turisztikai együttműködéshez. A kínai vízumkönnyítések nyomán fellendültek az utazások: a Magyarországról Kína szárazföldi részére látogatók száma 2024-ben 150 százalékkal 28 ezerre nőtt, míg a Magyarországra érkező kínai látogatók száma ugrásszerűen nőtt, elérve a 207 ezer főt.

Az oktatási együttműködés is erősebb és kreatívabb lett: a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolai Konfucius Intezet 2024 nyarán megnyitotta kapuit. A 2024-2025-ös tanévben több mint 3000 kínai diák tanul magyarországi egyetemeken, ami élénk személyes kapcsolatokra ad lehetőséget.

A kínai–magyar kapcsolatok hatása túlmutat a kétoldalú kereteken, és mára irányadóvá váltak Kína Európával folytatott együttműködésében.

2025-ben lesz 50 éve, hogy Kína és az EU diplomáciai kapcsolatot létesített. Ez jó alkalmat kínál arra, hogy a két ország közösen előmozdítsa a regionális együttműködést, és kitartsa a Kína és EU közötti kapcsolat helyes fejlődési irányát. Kína és az EU átfogó stratégiai partnerek, két fő erő a többpólusú világrend építésében, a globalizációt előmozdító két nagy piac, és a kulturális sokszínűséget pártoló két nagy civilizáció.

Kapcsolatunk a világ egyik legmeghatározóbb kapcsolata. A jelenlegi globális átalakulások közepette az egészséges, stabilabb és szorosabb Kína–EU kapcsolat nemcsak a két fél, hanem az egész világ javát szolgálja. Kína kész együttműködni Magyarországgal és más európai partnerekkel, hogy az 50. évfordulót megragadva áttekintsük a tapasztalatokat, mélyítsük a stratégiai párbeszédet, erősítsük a kölcsönös bizalmat, építsük a partnerséget, fokozzuk a kölcsönös nyitottságot, konstruktívan kezeljük a különbségeket és súrlódásokat és fenntartsuk a multilateralizmust és a szabadkereskedelmet. Együttműködve jövőt építhetünk a Kína–EU kapcsolatoknak, és még nagyobb mértékben járulhatunk hozzá a világbéke, stabilitás, fejlődés és jólét ügyéhez.

„Ne féljünk, ha a felhők eltakarják a látképet, hiszen a legmagasabb csúcson állunk.” 

Amikor Hszi Csin-ping elnök és Orbán Viktor miniszterelnök a Mol Campus legfelső emeletéről tekintettek le a Dunára, nemcsak a panorámát, hanem a kínai–magyar együttműködés ígéretes jövőjét is látták. Mindkét nemzet fejlődésének kulcsfontosságú szakaszában jár. Kína magas színvonalú fejlődést és nyitást valósít meg, arra törekedve, hogy minden tekintetben modern szocialista országgá váljon, és a kínai modernizáció megvalósításával minden fronton előmozdítsa a kínai nemzet megújulását. Magyarország pedig jó kormányzás révén törekszik egy virágzóbb jövő felé. Ennek megfelelően Kína kész Magyarországgal közösen továbbra is kihasználni ezt a lendületet, és megvalósítani a vezetőink által kidolgozott útitervet. Támogassuk a közös fejlődést, álljunk ki a béke mellett, és építsünk egy közös jövővel rendelkező közösséget az emberiség számára – mindezt az Aranyút új fejezetében, a kölcsönösen előnyös együttműködés jegyében.

A szerző a Kínai Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Úton a demográfiai katasztrófa felé (3.)

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Államcsínnyel riogat az örök SZDSZ

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A globalista tudatipar Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Meghekkeljük a világtörténelmet!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.