Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 11:11
Pedrinek eddig nagyszerű idénye van a katalán együttessel (Fotó: Getty Images)
Az egyéni elismerésekkel szemben a csapatérdekeket helyezi előtérbe a jelenlegi idényben Pedri, az FC Barcelona válogatott labdarúgója.

„Csak akkor érdekel az Aranylabda, ha összejön a triplázás az idény végén” – utalt arra a 22 éves spanyol játékos, hogy a 18 mérkőzés óta veretlen katalánok éllovasok a bajnokságban, negyeddöntősök a Bajnokok Ligájában, a Spanyol Király Kupában pedig már a legjobb négy között járnak.

„Erre a három trófeára sokkal jobban vágyok, mint az Aranylabdára, amely akkor lenne igazán értékes, ha csapatsikerek eredményeként kapnám meg” – fejtette ki a középpályás.

Pedri hozzátette, annak örülne a legjobban, ha éppen az ősi rivális Real Madridot vernék meg a BL-döntőben.

 

Legfrissebb hírek

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
14 órája

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:46

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23
Ezek is érdekelhetik