Ivan Rakitic a horvátokra fogadna

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 11:34
null
A 75 éves páros, Luka Modric és Ivan Perisic Párizsban írhatja tovább a legendás történetet (Fotó: Getty Images)
Továbbra is a horvát válogatott legfontosabb játékosai közé tartozik Luka Modric és Ivan Perisic, a nemzeti csapattól már visszavonuló Ivan Rakitic szerint lenyűgöző a szenvedélyük, ami továbbjutást érhet.

A 75 éves páros, Luka Modric (39) és Ivan Perisic (36) Párizsban írhatja tovább a legendás történetét, ha sikerül megőrizni a Horvátországban megszerzett kétgólos előnyt Franciaország ellen. Luka Modricon az első mérkőzésen a Kylian Mbappéval vívott ütközet, majd heves vita során (a veterán középpályás leteremtette a francia támadót, amiért tiszta szerelése után elesett) látszott, hogy eltökélt szándéka végre aranyérmet nyerni a válogatottal. Ivan Rakitic „még csak” 37 éves, de már 2019-ben befejezte válogatott karrierjét, 106 mérkőzéssel a háta mögött. A Sportske novostinak nyilatkozott a franciák elleni párharcról.

„A feleségem azt mondta, igazán legyőzhettük volna mi is így a franciákat Oroszországban… – utalt a 2018-as vb döntőjére a jelenleg a Hajduk Splitet erősítő középpályás. – Nemcsak az eredmény miatt kell gratulálni a srácoknak, hanem az elképesztő szenvedélyük miatt is. Az ellenfél a visszavágón harapós lesz, láthattuk az első meccs végén, milyen bunkón viselkedtek a játékosai, ebből is kivehető, mennyire dühösek és elégedetlenek voltak magukkal. Nehéz lesz ellenük vasárnap, de én Horvátországra fogadnék. Az első meccs előtt is magabiztos voltam, mert Zlatko Dalic szövetségi kapitány mondta nekem a hotelben, hogy fantasztikusan edzenek a játékosok, és minden klappol.” 

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
20.45: Franciaország–Horvátország
Párizs. Vezeti: Michael Oliver (angol)

Az első mérkőzésen: Horvátország–Franciaország 2–0

 

Legfrissebb hírek

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
19 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
19 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
2025.03.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik