Hatalmas a botrány Svédországban. Maria Malmer Stenergard külügyminiszter egy fegyvergyártó vállalat részvényeit vásárolta meg, miközben a skandináv ország egy milliárdos ügyletet kötött, amely a szóban forgó cég számára előnyös volt. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon nagy üzlet a háború.
A hír kapcsán érdemes azért feltenni a kérdést: mi történne, ha Magyarországon, a magyar külügyminiszter vásárolt volna ilyen módon részvényeket? Belegondolni is rémes, talán még a kéksisakosok is bevonultak volna. Mindezek fényében nevetséges, hogy Brüsszel hazánkat próbálja csuklóztatni a korrupció miatt.
Azonban mintha lett volna egy kísértetiesen hasonló ügy nálunk is, méghozzá Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos botránya. Mint ismert, eljárást indított az ügyészség Magyar egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben. Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz, miszerint a Tisza Párt vezetője jelentős hasznot húzhatott a tőzsdén abból, hogy belső információi voltak.
További Poszt-trauma híreink
Érdekes módon az sem háborította fel az érzékeny brüsszeli korrupcióőröket. Igaz, Magyar Péternek mentelmi joga van, amiért a híres telefonlopási ügyében sem lehet egyelőre felelősségre vonni.
Ezt hívják kettős mércének. Amit szabad Jupiternek...
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Isza Ferenc/EC/AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel teljesen és végérvényesen inkompetens
Állítsuk vissza… No nem csak az óráinkat, de a nemzetek önrendelkezését is!

Darabokra törték Magyar Péter álmait, Ceglédi lerántotta a leplet a tiszásokról
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Egy zsírleszívás emlékiratai
A magyar vezérkari főnök példát vett a hollywoodi színésznőkről.

Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Egyszer még hálásak lesznek…

Mit üzen Hunyadi Marco Rossinak?

Trump felgyűrte az inge ujját

Mesut Özil visszatérése
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Lendvai Ildikó izgalomba jött az Orbán Viktor–Kálmán Olga csörtétől
Még a saját múltját is elfelejtette.

Kiderült a titok: Ruszin-Szendi Romuluszt a legfájóbb pontján találta telibe Wellor
„Megsértődtél és az egód fontos, ezért lettél Weber-zsoldos”

Hatalmas titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről
Erre eddig nem is gondoltunk.

Az öt legjobb Gene Hackman-film – A híd túl messze van + videó
Klasszikus háborús film, parádés szereposztással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vonat és személyautó ütközött Nyírbátorban

Kiderült, mi lesz a befagyasztott orosz vagyon sorsa

Megjósolták, ki lesz a Farm VIP győztese - ez aztán a meglepetés!

Az angolok és a spanyolok is azt írják, eldőlt, a Real Madrid ajánlata győzött – Szoboszlai búcsúzkodni kényszerül

4 csillagjegy, aki különleges spirituális erőre ébred a következő napokban

Magyar Péter ezúttal a HírTV riporterének családját emlegette fel támadó stílusban + videó

Güler újabb nagy pofonja egy magyartól, de ezt a sallert nem Szoboszlaitól kapta

Eláruljuk, mikor kell vetni a fűmagot, hogy kora nyárra gyönyörű legyen a kerted

Itt az ítélet a bőnyi általános iskolában késelő diák ügyében

Precedens lehet a magyar szavazás Ukrajnáról

Megvan a Tankcsapda új tagja? A rajongók kiakadtak

Hatalmas titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brüsszel teljesen és végérvényesen inkompetens
Állítsuk vissza… No nem csak az óráinkat, de a nemzetek önrendelkezését is!

Darabokra törték Magyar Péter álmait, Ceglédi lerántotta a leplet a tiszásokról
Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Egy zsírleszívás emlékiratai
A magyar vezérkari főnök példát vett a hollywoodi színésznőkről.

Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.