
Ez fájni fog: kitálalt az újságíró, ilyen valójában Meghan Markle a zárt ajtók mögött
Kiderült, mi történt a színfalak mögött 2017-ben.
Három ember tűnt el a turistacsalogató tó barlangjában.
Szomorú hírek érkeztek Amerikából. Három tapasztalt búvár ugyanis éppen Floridában nyaralt, amikor kedd délután a Merritt Mill tó alján lévő Ikerbarlangok felkutatása során eltűntek. Miután a három férfi nem tért vissza időben a felszínre, a tó tulajdonosa értesítette a mentőszolgálatokat, akik azonnal mentőakciót indítottak a víz alá.
A Unilad számolt be róla, hogy a Merritt Mill tó rendkívül népszerű a búvárok körében, ugyanis gazdag természeti világa van a mélyben, és itt található az Ikerbarlang nevű vízilabirintus-képződmény. A három most lemerülő búvár azonban úgy látszik, hogy nem tudott időben kiúszni a vízből, mert az egyikük eltévedt, két társa pedig a keresésére indult a sötétben.
A Jackson megyei seriffhivatal közleménye szerint végül a mentőcsapatok a két búvárt még időben ki tudták menteni a mélyből, harmadik társukat azonban már nem tudták megmenteni. A rendőrség szerint a halála okát és az eltévedésének előzményeit jelenleg orvosszakértői bizottság vizsgálja.
A mentést irányító búvárszakértő, Edd Sorenson arról beszélt a lapnak, hogy nagyon nehéz az eltévedő búvárokat megmenteni a mélyben, ugyanis teljes sötétség van az Ikerbarlangoknál, és tapintással lehet csak lent haladni. A társai ezért nem tudtak időben rátalálni az eltűnt barátjukra, aki végül életét veszítette a kalandozás során.
Kiderült, mi történt a színfalak mögött 2017-ben.
Bekeményít az időjárás.
Úgy tűnik, még nem a földönkívüliek érkeztek meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre