A Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője elárulta, hogy mi a film hatalmas sikerének titka

Az alap mindenképpen Demjén Ferenc és az ő dalai. Hasonlóan a Beatles-hez, ezek beszivárognak még az anyaméhbe is, azoknak is ismerősek, akik nem hallgatták direkt. A másik ok, hogy az emberek szeretik a zenés filmeket, a musical műfajt. Benne vannak a sikerben a fiatal színészek, a jó kémia is, és amivel még mi sem számoltunk: sokak számára az ifjúságukat hozza vissza, azt élik vele újra. Az egész film egy szerencsés vegyhatás eredménye, amikor minden szépen összeáll. Természetesen a történet, a színészi játék mind kell a sikerhez. És kellett Kirády Attila producer kitartása, aki kezdettől gründolta a projektet

Ez az első mozifilm a rendezéseim közül, amit nem én írtam. Márk és Franciska már megvolt, amikor én képbe kerültem. Ők eleve nagyon tehetséges emberek, jó énekhanggal, tánctudással, humorral, ez megnyugtató kiindulási pont volt. Az is csodálatosan passzolt – ami lehetett volna rizikós is -, ahogy Marics Peti debütált színészként. Remekül működött az egész csapat

Azért vállaltam el, mert éreztem, hogy ebben van potenciál. Az is bennem volt ugyanakkor, hogy mi van, ha nem nézik meg sokan? Azt nem tudtam elképzelni, hogy bukás legyen, de csak legbelül mertem remélni, hogy ennyire magas nézőszámot érünk el. Mindenesetre úgy gondoltam, minden adott ahhoz, hogy nagyon szeressék. Inkább sikerre számítottam, mint nem, és az eredmény igazolta a reményeimet.

Sok átalakuláson ment át a forgatókönyv, sok mindenhez kellett alkalmazkodni, de szerintem a lehetőségekhez képest a maximumot kihoztuk belőle. 47 nap forgatás egy musical-re, az nagyon kevés. Az mentett meg bennünket, hogy mindent takkra kitaláltunk. Babos Tamás operatőrrel több sorozatot csináltunk már közösen, hatékonyan tudunk együtt dolgozni. Végeredményben igen, olyan lett a film, amilyennek szerettem volna.

Az elejétől éreztem az anyag húzását, jó volt megtapasztalni, mennyire felkészültek a színészek. Sokat próbáltunk előtte és a forgatás alatt már csak pici dolgokat tettünk hozzá a jelenetekhez. Mindezzel együtt sok elvárásnak kellett megfelelni produceri, kreatív produceri, gyártási oldalról, ezek összehangolása kompromisszumokat igényelt, de mind egyet akartunk: hogy minél jobb legyen a végeredmény. Gyors döntéseket kellett hozni, volt egy feszített tempó, de a végeredményre mindannyian büszkék vagyunk.

Amikor megszólal a zene, akkor az egész robban. Az egy másik regiszterbe viszi át a történetet, ezt látva már számomra is tiszta, miért is szeretik az emberek annyira a zenés filmet. Ez a tánccal együtt valami olyan zsigeri folyamatot indít el az emberben, ami nehezen megmagyarázható – engem is magával ragadott. Turi Lajos koreográfussal azonnal egy hullámhosszra kerültünk, miközben rengeteget röhögtünk. A forgatókönyv - amit Kormos Anett és Goda Krisztina írt – biztos alapot jelentett. Azután jött a rendezés, mint játék. Az ötletelés. Egyrészt én elmondtam, hogy mit gondolok, a Darabokra törted a szívem résznél például, hogy Grease-t szeretnék, vagyis hogy a fiúcsapat és a lánycsapat szinte összecsapjon, aztán egymásba olvadjon. Aztán közösen agyaltunk, nem is az volt a kérdés, hogy kié legyen az utolsó szó, hanem hogy hogyan legyen még jobb.

Volt egy nagy vállalás a Szerelemvonatnál, itt kezdettől fogva megvolt az egybeállításos gondolatom. Ezt kidolgozni több hónapos előkészítési munkát jelentett. Először csak pár emberrel próbálgattuk, terveztük, hogyan lehet mindezt felvenni és eljutni odáig, míg már az egész stáb együtt mozog táncostul, kameracsapatostul, és végül egy frenetikus táncszőnyeggé válik minden bent a vagonban. Szerettük volna, ha a vonat tetején is táncolnak, de annak több akadálya is volt, ezért ezt el kellett vetnünk. Ez volt az egyik legnagyobb sikerélményt nyújtó jelenet.

Azt tudom mondani, hogy mindenki csillagos ötösre megcsinálta a házi feladatát, maximálisan felkészült. Nagyon jó volt, hogy feszegettük a határainkat. Jóval túlmentünk azon, ami kényelmes, és ez nagyon megérte. Emellett pedig történt valami varázslat, ami megemelte a filmet. Jó volt ezt a nagyon nagy léptéket megtapasztalni, és ez valahogyan be is került a filmbe. A film láttán történik valami plusz a nézőben, ami több, mint ami csupán a részletek összessége.

Melegség van a szívemben a film készítésével kapcsolatban. Ajándék, tanulás, nagy kiképzés. Kemény munka volt, de maximálisan megérte. Szerettem.

Nagyon kedvelem őket. Menyhárt János zeneszerző nevét is feltétlenül meg kell itt említeni. Demjén Ferenc általában a szövegírója a daloknak, a dallamot sokszor Menyus szerezte. Egy Demjén-dallal van saját történetem is. Éppen, amikor ez a film játszódik, 1994-ben iszonyúan szerelmes voltam, akkor úgy tűnt, viszonzatlanul. Ültem Debrecenben, az Ady Endre Gimnázium egyik termében, és a zongorán a Jégszív akkordjait pötyögtettem vigaszul. Azóta imádom ezt a dalt, és még jó vége is lett – az én történetemnek is!

Sok minden van, nem csak vígjátékok. Írtam Latinovits utolsó fél évéről egy forgatókönyvet, ami egy nagyon koncentrált drámai szituációt mutat be. Öt éve nem játszott már a színpadon, nehéz időszakot élt meg – szakmailag és magánéleti szempontból is. Ekkor megkapta A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak szerepét. Erre a témára szívesen visszatérnék egy tévéfilm formájában.

Látva a sikert, ezen már meg sem lepődök, de nagyon örülök neki. Hajrá, Kuplung!