Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
• Wolfsburg
Vágólapra másolva!
2025.04.12. 08:15
Fotó: Getty Images
Az RB Leipzig vezetőedzője, Lőw Zsolt a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a Wolfsburg elleni, pénteki, 3–2-es idegenbeli siker után, ami a második bajnoki meccsén a második győzelme volt a csapat élén.

 

 

Az RB Leipzig vezetőedzője, Lőw Zsolt a Wolfsburg legyőzése után a Nemzeti Sport felvetésére először is arról beszélt, hogy szép játékkal sikerült hosszú idő után újra idegenben meccset nyerniük.

Ha jó futballt, jól összerakott, aktív játékot játszunk, akkor az hozza magával a gólokat, a gólok pedig hozzák magukkal a győzelmet – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a pénteki győzelem után Lőw Zsolt.Négy hónap után tudtunk újra idegenbeli mérkőzést nyerni. Három-nullánál azt hittük, egyszerű dolgunk lesz, de nem volt az, mert a Wolfsburg mindent egy lapra feltéve támadott, már nem volt veszítenivalója, és egyre másra álltak be a támadójátékosok. Csak úgy repültek be a tizenhatosunkra a labdák után, ennek a kivédekezésével akadt is gondunk. Próbáltunk frissíteni és stabilitást adni a cserékkel. A párharcokban erős és labdabiztos játékosokat küldtünk pályára, akik tudják növelni a labdabirtoklásunkat a nehéz pillanatokban, nagyon büszke vagyok, hogy végül három-kettes győzelemmel hazavihetjük a három pontot.” 

A két hete kinevezett magyar vezetőedző az új megbízatásáról, a lipcsei válságmenedzselésről is beszélt lapunknak.

Ez a megbízatás abszolút példája annak, hogy a futballnak milyen bonyolult és őrült a világa, tényleg bármi megtörténhet. Amikor januárban elkezdtem dolgozni a Red Bull Globalnál, mint az edzőképzés feje, aki a filozófiáért felelős, egy olyan munkakörben, mely négy plusz három klub irányítását ölelte volna fel, a világ legboldogabb embere voltam. Szerettem volna több mint ötszáz tétmeccs után kicsit mást csinálni, hogy legyen terem és időm, hogy fejlődjek, hogy jobb legyek. Csodálatosan indult, volt időm a gyerekekre, volt olyan hétvégém, harminc év után, amit otthon tölthettem. Aztán átírták a forgatókönyvet. Azt gondolta a vezetőség, hogy bennem látják a megoldást ebben a szituációban, és mindenképp szerették volna, hogy ezt elvállaljam. Nyilván ők a munkaadóim, ha itt van rám a legnagyobb szükség és mindenki bennem látja a megoldást, akkor el kell vállalni a feladatot. Nyilvánvaló, ez elképesztő lemondásokkal jár és ez hatalmas stressz, pont ez elől menekültem, aztán most beleugrottam. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Csodálatos a pálya szélén állni és egy csapatot vezetni, sőt nemcsak egy csapatot, hanem egy egész stábot.”

Arra is reagált, lehet-e ebből a megbízatásból a beugró szerepnél hosszabb történet.

Azt gondolom, nem lehet hosszabb. Egyértelmű vállalás volt számomra, hogy az idény végéig elvállalom a feladatot, a vezetőség pedig közben gőzerővel dolgozik azon, hogy megtalálja, nyáron ki veszi át a csapatot.” 

Lőw Zsolt Gulácsi Péter kapcsán annyit mondott, amíg ő a vezetőedző, biztos, hogy védeni fog.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Wolfsburg–RB Leipzig 2–3 (0–2)
Wolfsburg, Volkswagen Arena. Vezette: F. Exner
Wolfsburg: Grabara – Fischer, Odogu, Vavro (Maehle, 71.) – Kaminski (Skov Olsen, 71.), Dárdai B. (Tomás, 86.), M. Arnold, Gerhardt – Wind – Wimmer (Nmecha, 86.), Amura. Vezetőedző: Ralph Hassenhütl
RB Leipzig: Gulácsi – Nedeljkovics (Geertruida, 77.), Bitshiabu, Lukeba, Klostermann – Baku (Ch. Baumgartner, 71.), Vermeeren (Kampl, 71.), Seiwald, X. Simons (Haidara, 85.) – Sesko, Openda (Y. Poulsen, 77.). Vezetőedző: Lőw Zsolt
Gólszerző: Fischer (58.), Skov Olsen (75.), ill. Openda (11.), X. Simons (26., 49.)

 

 

Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
15 órája

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
18 órája

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
19 órája

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
Tegnap, 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Kapuscsere, 14 perces ráadás és döntetlen Heidenheimben, még semmi sem dőlt el a Bundesliga alsóházában

Német labdarúgás
2025.05.02. 22:49

Lisztes Krisztiánt nyáron kölcsönadhatja az Eintracht Frankfurt

Légiósok
2025.05.02. 16:42
Ezek is érdekelhetik