Létrehozva: 2025.04.10.

Hazudott az orvosoknak a fiatal nő: az életét sikerült ezzel megmentenie

Azt állították a szakemberek, túl fiatal ahhoz, hogy komolyabb baja legyen.

Hazudnia kellett az orvosoknak egy fiatal nőnek, annak érdekében, hogy rendesen kivizsgálják a panaszait – utóbb azt állítja, az életét sikerült ezzel megmentenie. A ma már 31 éves Sydney Stoner eleinte maga sem tulajdonított nagy jelentőséget a hasi fájdalmainak, és egyéb problémáinak a mosdóhasználattal kapcsolatban, azonban 2019 nyarára már komolyan aggódni kezdett, ahogy a fájdalmai szinte elviselhetetlenné váltak. Amikor azonban orvoshoz fordult, azt a választ kapta, hogy valószínűleg csak irritábilis bélszindrómája van, és egyébként is túl fiatal ahhoz, hogy bármi komolyabb baja legyen.

orvos diagnosztika betegség kórház mentő
Az életét mentette meg azzal, hogy hazudott az orvosoknak / Fotó:  Pexels (illusztráció)

Sydney – akinek egy évvel korábban volt az esküvője –, azonban érezte, ez a fajta fájdalom már nem normális, ezért azt hazudta, hogy vért fedezett fel a székletében, ami a bélrák egyik tünete. Ezt követően végezték el nála a kolonoszkópiát (vastagbéltükrözést), azonban a vizsgálat akadályba ütközött, mivel egy daganat elzárta a nő vastagbelét. Az akkor 27 éves nő, az arkansasi Little Rockból, ezután teljesen maga alá került, amikor megtudta, 4. stádiumú bélrákja van, amely már tüdejére és a májára is átterjedt.

Az orvosok ezt követően 2020 szeptemberében eltávolították a rákot a nő vastagbeléből, majd 2023-ban a májából is, jelenleg pedig továbbra is kemoterápiás kezelés alatt áll a tüdőrákja miatt. 

- mondta el Sydney, majd hozzátette, már évekkel a diagnózis előtt szenvedett hasi fájdalomtól, hasmenéstől vagy épp székrekedéstől.

- tette hozzá a nő, aki már 24 kemoterápiás kezelésen van túl, a rákja pedig jelenleg stabil. A történtek után igyekszik felhívni a figyelmet arra, ha valaki aggasztó tüneteket tapasztal, akkor azonnal keresse fel a háziorvosát – függetlenül attól, hogy hány éves.

- jelentette ki Sydney, a The Sun beszámolója szerint.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek