Női kézilabda NB I: többen távoznak az Alba Fehérvártól és a Budaörstől is – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 16:29
Az idény végén öt játékos is elhagyja a női kézilabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár KC-t, míg Budaörsről újabb négy játékos távozik az idény végeztével – közölte a két klub csütörtökön hivatalos felületein.

Mint a rövid tájékoztatásból kiderült, az idény végeztével Utasi Linda, Kövér Luca, Szemes Szonja, Tolnai Laura és Czenki Petra is elhagyja a fehérvári együttest.

„Köszönjük lányok, amit az elmúlt években tettetek a csapatért” – írták a Facebookon, hozzátéve, hogy hamarosan az érkezőkről is információkkal jelentkeznek.

A szintén élvonalbeli Budaörs pedig hivatalos honlapján adott hírt arról, hogy a nyáron új fejezet kezdődik a klub életében, miután a kapus Vártok Ramónán (akinek a távozását még szerdán jelentették be) túl szerződése lejártával további négy játékos elhagyja a nyáron az együttest. Lilija Gorilszka három, Mistina Kitty kettő, Horváth Petra és Lengyel Eszter egy idényen át erősítette a budaörsi csapatot, az idény végén azonban valamennyien távoznak.

Az Alba Fehérvár két fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella 9., a Budaörs a 10. helyén áll. 

 

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Vojvoda Dávid: A válogatottban is folytatom!

Kosárlabda
2025.05.28. 08:14

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29
Ezek is érdekelhetik