„A hét év kevés” – megszólalt Tasnádi Péter a Gyárfás-ítélet kapcsán

2025. április 11. 05:12

Tasnádi szerint az ítélet súlya csak akkor igazságos, ha kétséget kizáróan bizonyítható, hogy Gyárfás Tamás valóban Portik megbízója volt a Fenyő-gyilkosságban.

2025. április 11. 05:12
null

Gyárfás Tamás jogerős elítélése után Tasnádi Péter a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Sajnálom Gyárfás Tamást, ha nem ő volt a felbujtója a Fenyő-gyilkosságnak, azonban ha ő volt, akkor kevés ez a hétéves börtönbüntetés, hiszen elvette egy ember életét.” A bíróság korábban tanúként hallgatta meg Tasnádit az ügyben, aki hangsúlyozta:

Tasnádi visszaemlékezése szerint őt korábban valóban megkereste Gyárfás azzal, hogy ölesse meg Fenyő Jánost, de a megbízást nem hajtotta végre. Ezzel kapcsolatban így érvelt: „A logika szerint, ha megbízta Portik Tamást is, akkor nekem minek fizetett még utólag is pénzt? Ha nem bízott meg mást, mint engem, akkor nem volt felbujtó.”

Ezt is ajánljuk a témában

„A hét év börtönbüntetés kevés”

A nyilatkozatában arra is kitért, hogy ha Gyárfás valóban megbízta Portik Tamást, akkor logikusan felbujtónak számít, „de akkor miért kapott hét évet és mivel bizonyítja ezt a bíróság?” Ismét hangsúlyozta:

Mint ismert, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Gyárfás Tamás és Portik Tamás is a Fenyő-gyilkosság felbujtói voltak. Az ítélet értelmében Gyárfás hétéves börtönbüntetést, míg Portik életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott. A bíróság mindkét vádlott esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Tasnádi Péter álláspontja szerint azonban a bizonyítottság kérdéses maradt, és a kiszabott büntetés súlya csak akkor indokolt, ha a felbujtás kétséget kizáróan bizonyítható.

Az ügy és az ítélet részleteit munkatársaink az alábbi videóban ismertetik:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balika
2025. április 11. 15:58
Tasnádi és a “Magyar Nemzet”….tökéletes páros…🤮🤮🤮
Tiberius1
2025. április 11. 10:57 Szerkesztve
Gyárfás egy a sok gazember közül,aki jól megszedte magát mások zsírján,élet halál urát játszotta mint az úszószövetség államilag kitüntetett elnöke és bizonyítottan Tasnádi és Portikfélékkel cimborállt.."beszélgetett zárt ajtók mögött,Valószínűsíthetően nem a rákgyógyászat előmozditása ,a szegénység megoldása,vagy a klímaterhelés csökkentése érdekében Én úgy vagyok vele hogy nyugodtan üljön csak 7 évet Mindegy miért üli,kijárt neki
Boruss Demeter
2025. április 11. 08:00
"A logika szerint, ha megbízta Portik Tamást is, akkor nekem minek fizetett még utólag is pénzt? Ha nem bízott meg mást, mint engem, akkor nem volt felbujtó.” A logika szerint, ha kifizette a gyilkosságért felajánlott pénz másik felét, amikor Fenyő Jánost gyakorlatilag szitává lőtték, akkor erősen szándékában állhatott Fenyő Likvidálása.
balbako_
2025. április 11. 07:27
Tasnádi tanú volt mert őt akarta megbízni a gyilkossággal Gyárfás. Előleget is adott és le is ülte mert kicsalt pénznek minősült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!