Közel százezer egyetemistát köteleznek katonai kiképzés elvégzésére Ukrajnában

2025. április 19. 18:14

A képzés a férfiak számára kötelező, a nők önkéntesen csatlakozhatnak.

2025. április 19. 18:14
null

Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, 2025. szeptember 1-től az alkotmány kötelezi az egyetemista férfiakat honvédelmi kötelezettségük teljesítésére. Az ukrán vezetés június 21-én rögzítette az új rendeletet, amelynek értelmében kizárják azokat a hallgatókat, akik megtagadják a katonai szolgálatot.

Ezt is ajánljuk a témában

A rendelet szerint az alapképzést azoknak a férfiaknak kell elvégezniük, akik nappali vagy duális képzési formában folytatják tanulmányaikat.

Oksen Lisovyi, Ukrajna oktatási és tudományos minisztere pénteken további részleteket közölt a friss rendeletről, és elmondta, nagyjából 75-80 ezer másodéves fiatalt fog érinteni az újítás.

Hozzátette, a program megvalósításához nem rendelkeznek többletforrással, vagyis az Oktatásügyi Minisztérium tartalékaiból finanszírozzák. A tervek szerint a 2025-ös évben 150 millió hrivnyát (1,3 milliárd forint) fognak elkölteni – írja az RBC.

Nyitókép: Jose Colon/Anadolu via AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. április 20. 14:30
Egyetemen nálunk is volt lövészet.
miskolc111
2025. április 20. 09:33
Felkészül és Indul a következő évfolyam. Szomorú. Következik a Zelenszkij Jugend?
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. április 19. 20:10
Az élet iskolája...
orokkuruc-2
2025. április 19. 19:17
kiképzés, vagy kivégzés..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!