Ilyen nyíltan még sosem mondták ki Brüsszelben: a magyar kormányt el kell takarítani

2025. május 28. 19:11

Ursula von der Leyennek üzentek a képviselők.

2025. május 28. 19:11
null

Az Európai Parlament 60 képviselője nyílt levélben fejezte ki „mély csalódottságát és aggodalmát” amiatt, hogy a sajtóban megjelent információk szerint az Európai Bizottság elnökének hivatala arra kérte a biztosokat, ne vegyenek részt az idei Budapest Pride rendezvényen.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Euractiv brüsszeli hírportálon közzétett levélben, amelyet Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek címeztek, azt írták: „a magyar kormány évek óta folytat kampányt az LMBTIQ+ közösség ellen, amely mostanra a budapesti Pride betiltásában tetőződött. Ez a tilalom sérti az uniós jogot és az Európai Unió Alapjogi Chartáját. Ezek az intézkedések nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában aláássák a jogállamiságot és az alapvető jogokat”.

A levelet aláíró képviselők felszólították az Európai Bizottságot, „hogy határozottan és látható módon álljon ki a polgári jogok, az uniós jog, az egyenlőség, a gyülekezési szabadság és az emberi jogok mellett.”

„Amennyiben igazak a hírek, miszerint az elnök hivatala visszatartja a biztosokat attól, hogy részt vegyenek a Budapest Pride-on, az azt jelentené, hogy az Európai Bizottság nem teljesíti az uniós szerződések őreként rá háruló feladatát” – figyelmeztettek a levél aláírói. Szerintük ez nemcsak gyengeség, hanem a szolidaritás hiánya is az uniós polgárokkal szemben, akik alapvető jogaikért küzdenek.

A képviselők szerint az EU nem hallgathat a jogsértésekkel szemben, és nem hátrálhat meg a magyar kormánnyal való konfliktustól való félelemből.

„A csend és a tétlenség az igazságtalansággal szemben a bűnrészességgel egyenlő” – ilyen mondatokkal próbálnak mozgósítani a magyar kormány ellen. Orbán Viktorék hónapokkal ezelőtt tisztázták: a Pride betiltására a gyermekvédelem miatt van szükség.

Felszólították a bizottság elnökét, hogy „vizsgálja felül álláspontját és biztosítsa, hogy az általa vezetett testület láthatóan jelen legyen a budapesti Pride-on, kiállva azok mellett, akik továbbra is a demokráciát, a jogállamiságot és az egyenlőséget védelmezik Magyarországon és egész Európában.”

„Most minden eddiginél fontosabb, hogy az LMBTIQ+ közösség, a civil társadalom, az emberi jogi védelmezők és mindenki, aki hisz a szabadságban és az emberi méltóságban, azt lássa: az Európai Unió valóban szövetségese – nemcsak szavakban, hanem tettekben is” – zárták levelüket a képviselők.

(MTI)

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolt
2025. május 30. 16:53
Magyarországon nem zavarjak el/ ki a hatalom a buzikat. Ez ha igaz csak az usaba volt. Azaz ott kell pride és jogos. Mivel itt a törvény jobban védi őket mint a heterokat vagy épp akár a betegeket talan,további felvonulas itt nem szükséges.Odavkell menji felvonulni ahonnan kitiltottak pl barokból a rendőrség a hatalom.Máshol nincs tobàbbi joguk maszatolni szerintem.
hogyaza-2
2025. május 30. 13:47
Retkes mocskos szar házi banda. Nincs betiltva semmi csak ne az Andrássy úton rázzák a valagukat.... Uhhh felrobbanok...
altegor
2025. május 30. 10:34
Istenem,nem olvasztótégelyt kell csinálni európából,...eredetileg kereskedelemre,vízummentes átlépésre és a munkapiac bővülése miatt lett kitalálva az EU...nem pedig arra, hogy minden kitalált törvényt rányomjanak minden országra...szerintem!
Malo kingi
2025. május 30. 08:17
Attól még hogy hazugságokat mantráznak nem válik igazsággá! Nincs betiltva a gyülekezési jog! Csak szabályozva van a módja! A deviáns viselkedés nem megengedett! Senki nem kíváncsi a másik aberrációjára!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!