
Ahogy arról lapunk már többször beszámolt, nehéz gyerekkora van a 8 éves bényei kislánynak. Hannácskát 5 évesen diagnosztizálták Ewing-sarcomával, ami az egyik legagresszívebb csontdaganat. A gyermek felnőtteket megszégyenítő bátorsággal állta ki az összes próbát, ami elé az élet állította. Orvosai meg is műtötték, ám nem tudták teljesen eltávolítani a daganatot a gerincéről, ezért mikroszkopikus részek maradtak a testében, amik bármikor aktiválódhatnak. A csontrákos kislány családja retteg, hogy újra rémálomba csöppennek.
Ha ez nem lenne elég stresszforrás, Hanna pár hónapja szörnyű lábfájdalomra kezdett el panaszkodni. A kislány már aludni sem tudott a kínoktól. Az örökmozgó kislány fájdalmai miatt inkább az ágyban tölti mindennapjait. Édesanyja elmondása szerint nagyon hamar elfárad és frusztrálttá válik. Édesanyjának később feltűnt, hogy a kislány talpélén egy nagyobb duzzanat is megjelent. Bár nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak, mindent megtesznek azért, hogy Hanna mindent megkapjon. Magánúton egy ortopéd orvost is felkerestek, aki megvizsgálta a lány lábát. Az orvos elmondta, hogy sajnos, ha a kislány lába a gyógytornával nem javul, műtétre lesz szükség.
Hat hónapot kaptunk arra, hogy gyógytornával, időszakos talpbetét viseléssel korrigálni tudjuk a lábát, ha nem sikerül, akkor sajnos egy úgynevezett calcaneus stop műtétet kell végezni Hanna lábán. A fájdalmait csillapítani kell, gyógytorna előtt is, a fájdalom rohamainál pedig feküdnie, pihentetnie kell a lábát.
– árulta el az édesanya a közösségi oldalon.
Alig telt el egy hét azóta, hogy megkapták a szörnyű hírt, újabb szerencsétlenség sújtotta őket.
Tegnap csak egy igazi gyerek szeretett volna lenni, biciklizni próbált minden fájdalma ellenére és elesett, eltörte a kisujját. Annyira szomorú vagyok, egyszerűen csak azt szeretném, ha futna, szaladna, önfeledten játszana, boldog lenne, mint a többi gyerek és nem megy, mert egyfolytában küzd.
– mesélte szomorúan Krisztina.
Ha segíteni szeretnél a kislánynak és családjának ERRE A LINKRE kattintva minden fontos információt megtalálsz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.