Krausz Gábor
Interjú a francia médiának.
Interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök a francia médiának, amelyet a Mandiner szemlézett. A miniszterelnök a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád egyéves alapításának évfordulója ürügyén szervezett csúcstalálkozó miatt utazott Franciaországba, ahova Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) frakcióvezetőjének meghívására érkezett.
Az interjúban Orbán Viktor arról beszélt Daris Rochebinnek, a francia LCI hírcsatorna vezető riporterének, hogy
Szóba került az a brüsszeli elképzelés is, miszerint megvonnák Magyarország szavazati jogát, a kormányfő ezzel azt mondta, a magyarok a jó ügyeket képviselik az Európai Unióban, konstruktív együttműködő partnerek, akiknek fontos Európa.
– jelentette ki Orbán Viktor, majd azzal folytatta: az a feladata, hogy barátokat gyűjtsön az országa számára.
„Én ezt csinálom, ez a dolgom. Ezt nem szabad összekeverni az ideológiával” – fejtette ki.
Szóba került az ukrajnai háború eszkalációja és európai kiterjedésének kockázata, Orbán Viktor ezzel kapcsolatban arról beszélt: nem tudja elképzelni, mert az oroszok ehhez gyengék, még Ukrajnával sem bírnak el, képtelenek lennének NATO-területet megtámadni. Megerősítette, Ukrajna hősiesen védekezik és joguk van megvédeni a hazájukat, azonban a szankciók tönkre teszik Európát.
– mutatott rá.
A megoldás ezért szerinte a magyar álláspontban rejlik, vagyis tűzszünet és béke szükséges, ezt követően pedig egy tartós európai biztonsági megállapodás. Ugyanakkor sem Brüsszel, sem Kijev nem képes most megállapodni Moszkvával, ezért szükség van Washingtonra és az orosz-amerikai tárgyalásokra, hogy le lehessen zárni a háborút. Szerinte a kívánság és a vágyálom helyett a valóságot és a realitást kell figyelembe venni, ha Ukrajna uniós csatlakozásáról van szó.
Ukrajna alkalmatlan arra, hogy a NATO vagy az EU tagja legyen – szögezte le, majd azzal folytatta, hogy van egy nagyobb baj is. Emlékeztetett, amikor a keleti bővítés során felvették a közép-európai országokat az EU-ba, előtte beléptek a NATO-ba, hiszen ez garantálta, hogy a terület katonailag biztonságos.
Arról is beszélt, megérti a szomszédos országok történelmét, azonban neki magyar kormányfőként a magyarok, és nem az ukránok fejével kell gondolkoznia. „Az elmúlt százötven évben az oroszok négyszer törtek be a hazámba, egyszer ott is maradtak negyvenöt évig” – mondta.
– tette hozzá, ezért szerinte az oroszokat nem kedvelni kell, hanem megegyezni velük, ez a geopolitikai realitás.
Szóba került az illegális bevándorlás és az európai migrációspaktum kérdése is, valamint az, hogy Magyarország minden nap egymillió eurót fizet büntetésként Brüsszelnek, amiért nem hajlandó beengedi a migránsokat, és abba sem törődik bele, hogy ne a magyarok mondhassák el, kivel akarnak együtt élni. Orbán Viktor ezen a ponton felhívta a figyelmet a brüsszeli föderalizációs törekvésekre, aminek köszöhetően az uniós intézmények egyre több jogkört vonnak el a tagállamoktól azért, hogy létrehozhassanak egy európai szuperállamot. Ezért ma az történik Európában, amit a franciák és a németek akarnak.
– jelentette ki, aki szerint tragédia lenne az Emmanuel Macron francia elnökhöz hasonló politikusok által szorgalmazott progresszív, liberális jövőkép Európa számára. Szerinte Brüsszel arra használja a válságokat, hogy centralizáljon és létrehozza ezt a szuperállamot. Ezért neki szuverenistaként egyetlen harcostársa van Franciaországban: Marine Le Pen, aki akkor is megvédte Orbán Viktort, amikor személyesen még nem is találkoztak.
– jelentette ki, ami szerinte lehetséges. Orbán Viktor szerint Donald Trump amerikai elnökkel meg lehet egyezni a vámok kérdésében, a magyarországi progresszív, baloldali NGO-k és média finanszírozásának leállítását Amerikában pedig pozitív fejleménynek tartja. Hozzátette:
Így került szóba a gyülekezési törvény módosítása és ezzel összefüggésben a Budapest Pride betiltása, ami a miniszterelnök szerint nem a szabadság kérdése, Magyarországon mindenki úgy él, ahogy akar, de az Alkotmány világosan leírja, hogy a gyermekek védelmének joga minden más jogot megelőz, a gyülekezésit is. Magyarországon szabadság van, jöjjön el, nézze meg – mondta az újságírónak Orbán Viktor.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy megérkezett Párizsba, ahonnan Montargis városába utazott tovább, Marine Le Pen meghívására. Itt rendezik meg az európai patrióták nagygyűlését, amelyen a magyar kormányfő is részt vesz és beszédet mond.
A miniszterelnök hangsúlyozta:
„Megérkeztünk Párizsba. Innen még vagy két óra autóval Montargis, ahol holnap Marine Le Pen meghívására az európai patrióták tartják a nagygyűlésüket.”
Orbán Viktor kiemelte, hogy a helyszínválasztás szimbolikus, hiszen Montargis példája szerinte jól mutatja, mi történik egy országgal, ha elveszíti önállóságát és idegen érdekek uralják.
Ami ebben a városban történt, az kicsiben mutatja meg, hogy mi lett azzal az Európával, amelyet ismertünk, amelyre felnéztünk, és amelyhez mindig tartozni akartunk.
A kormányfő szerint a város hanyatlása – a munkahelyek eltűnése, a migráció, a bűnözés és a drogproblémák megjelenése – intő példa arra, hogy mi történik, ha a patrióták helyett mások irányítanak:
Két évvel ezelőtt a környező bevándorlónegyedekből beözönlő migránsok kifosztották és felégették az üzleteket, a hivatalokat, és elpusztítottak mindent, ami az útjukba került.
Orbán Viktor figyelmeztetett: amit Franciaországban már megtörtént, azt Magyarország még elkerülheti – de csak akkor, ha a magyar választók kiállnak a szuverenitás mellett.
Ne legyen kétségünk, hogy a hatalmon lévő brüsszeli bürokraták ezt a jövőt szánják nekünk, magyaroknak is: behódolást és hanyatlást.
A miniszterelnök szerint Magyarország jövője azon múlik, sikerül-e ellenállni a brüsszeli nyomásnak – legyen szó a migránsok betelepítéséről, a háború finanszírozásáról vagy Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásáról, ami szerinte magyar munkahelyek százezreit sodorhatja veszélybe.
– Ez vár ránk akkor, ha a brüsszeli bürokratáknak sikerül hatalomra segíteniük hazai ügynökeiket – húzta alá.
„Holnap a Patriótákkal erőt mutatunk Montargis-ban. Utána pedig rajtunk, magyarokon a sor.
Mutassuk meg a brüsszeli bürokratáknak, hogy Magyarország nem hagyja magát! Ehhez kell a VOKS 2025, és ehhez kell minden magyar hazafi szavazata!
– zárta bejegyzését a miniszterelnök.
A miniszterelnök Marine Le Pen és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőinek meghívására hétfőn Montargis-ban beszédet mond a Patrióták nagygyűlésén.
Az eseményre a 2024-es EP-választások egyéves évfordulóján kerül sor, melyet követően Andrej Babis, Herbert Kickl és Orbán Viktor megalakították az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójával rendelkező Patrióták Európáért pártcsaládot.