Életét vesztette annak a tehergépkocsinak a sofőrje, amely szalagkorlátnak ütközött és felborult a 8-as főúton, az Öskü és Hajmáskér közötti szakaszon – számolt be korábban az esetről a Magyar Nemzet.
Szívszorító: kiderült, ki halt meg a 8-as főúton történt tragikus balesetben
Akit elvesztettünk, örökre velünk marad – fogalmaznak a megemlékezésben.

A Vaol információi szerint a balesetben az Illés Akadémia 16 éves, veszprémi kötődésű növendékének az édesapja halt meg.
Az Illés Akadémia mély megrendüléssel értesült játékosunk, Rapali Zsombor családját ért tragédiáról. Mély gyászukban őszinte részvéttel osztozunk. A hiány nem csak fájdalmat jelenthet, de erőt is ad, mert akit elvesztettünk, örökre velünk marad
További Belföld híreink
– fogalmaz az akadémia a közösségi oldalán. A baleset helyszínén készült fotók egyébként brutálisak, ha meg akarja őket nézni, azt ide kattintva teheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
A Hold–Vénusz együttállás, a ragyogó nyári Tejút és egy kisebb meteorraj is színesíti az éjszakát.

Súlyos aszály fenyegeti Magyarországot
Egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe.

Legyenek óvatosak, nem biztos, hogy a szolgáltató küldi az sms-t
Újabb telefonos csalással próbálkoznak.

Újra lecsapott a rendőrség, drogterjesztőkön kattant a bilincs + videó
Anya és lánya is gyanúsított lett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán

Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról

Dolgozó árulta el: hatalmas veszélyt rejtenek az éjszakák egy óceánjáró hajón

Irán pánikban, végkiárusítást tart: az összes olaját ráönti a világra és ez már műholdfelvételeken is látszik

Akiket semmi sem állíthat meg: ezek a csillagjegyek bármilyen kihívást képesek leküzdeni!

Izrael rosszat sejt: titokzatos kínai repülők szálltak fel Irán felé – mindenki azon aggódik, mi volt a fedélzetükön

Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi

Ki gazoljon az utcán, közterületen? Itt az ügyvéd válasza!

Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott

Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

J.D. Vance-t letiltották
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
A Hold–Vénusz együttállás, a ragyogó nyári Tejút és egy kisebb meteorraj is színesíti az éjszakát.

Súlyos aszály fenyegeti Magyarországot
Egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe.

Legyenek óvatosak, nem biztos, hogy a szolgáltató küldi az sms-t
Újabb telefonos csalással próbálkoznak.

Újra lecsapott a rendőrség, drogterjesztőkön kattant a bilincs + videó
Anya és lánya is gyanúsított lett.