RETTEGÉS

A Nagy Duett: Pető Brúnó legnagyobb félelméről vallott

D.G.

Létrehozva: 2025.04.20.

A vagány rapper nem győz csodálkozni, hogy párjával, Sydney van den Bosch-sal eljutottak a TV2 sikerműsorának elődöntőjébe. A Nagy Duett sztárpárja ugyan a múlt héten a veszélyzónába került, de a nézők továbbjuttatták őket.

Elképesztő izgalmakkal ért véget a TV2 visszatérő műsorának ötödik élő adása múlt vasárnap, holnap pedig már az elődöntő következik. A Nagy Duett még bent maradt sztárpárjai, köztük Sydney van den Bosch és Pető Brúnó most is két dallal lépnek színpadra. A gyönyörű szerencselány és a tehetséges rapper most sem énektudásukban bíznak, hanem abban, hogy produkciójukkal szórakoztatni tudják a zsűrit és a nézőket. 

Nagy Duett
A Nagy Duett ötödik adásában veszélyzónába kerültek Pető Brúnóék, de a közönség megmentette őket / Fotó: Kovács Dávid/TV2

Nagy Duett 2025: Pető Brúnó elárulta karrierje csúcspontját

A fiatal rapper és a TV2 sztárja szerencsésnek tartják magukat, hiszen a show-műsorban hetekig elkerülték a veszélyzónát. A Nagy Duett egyik közönségkedvenc sztárpárja szerint ugyanis egyikőjük sem tud énekelni. Pető Brúnó többször kihangsúlyozta, hogy ő rapper, nem énekes, ezért lehet meglepő, de ő tényleg nem tud énekelni. Éppen ezért ahogy fogalmazott, az esélytelenek nyugalmával áll mindig színpadra. 

Jól éreztük magunkat a színpadon, jóra ítéltük a produkcióinkat, a zsűri is közepesen jóra értékelte” – árulta el A Nagy Duett extra videójában Pető Brúnó.

– nevetett nagyot a rapper, majd Sydney van den Bosch viccesen hozzátette:

„Rájöttem, én is koncertezni fogok, mint a Brúnó, csak én gyerekdalokat fogok énekelni és gyermek születésnapokra fogok járni.”

Nagy Duett
A TV2 szerencselánya és a fiatal rapper mindent bevetnek a siker érdekében, mert tudják, hogy nem az énekhangjuk vezeti őket sikerre / Fotó: Bors

Retteg a korai keléstől

A mindig jókedvű páros azt is bevallotta, hogyan érintette őket a kiesés szele.

„Hogy bekerültünk a veszélyzónába, még igazi félelem nem volt. Sydney odasúgta a fülembe, ha kiesünk, reggel menni kell a Mokkába, ott már a gyomorideg előjött rendesen, szóval nagyon örülünk, hogy továbbjutottunk és megúsztuk a hétfő reggel hat órás kelést” – fejtette ki A Nagy Duett versenyzője, amit partnere sem hagyott szó nélkül: „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy idáig a veszélyzónát megúsztuk, ez nagyon nagy dolog!”

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek