Elképesztő pályacsúcsot döntött a privát Ultrabalatonon, a jelek szerint bombaformában van. Ennyire jól sikerült a téli felkészülés?
A formám szépen alakul, de ami talán még fontosabb, volt kedvem ehhez a futáshoz – mondta a Csupasportnak Erős Tibor. – Volt bennem egy belső elhivatottság, hogyan fussak egy ekkora távot, mert tudtam, mennyire fontos a közelgő erőpróbák miatt. Az ilyen nehezített körök nemcsak fizikailag készítenek fel, hanem önismeretet is adnak, visszajelzést arról, hol tartok, milyen állapotban vagyok.
A pályacsúcs ott lebegett a szeme előtt a rajtban is?
Igen, a terv egyértelműen a pályacsúcs megdöntése volt. Ugyanakkor az ultrafutásban bármikor közbejöhet valami, ami borítja a tervet… De abban biztos voltam, ha nincs súlyosabb sérülés, akkor semmi nem állíthat meg.
Futottam már sokkal keményebb körülmények között is – például Hollandiában egy huszonnégy órás versenyen, ahol tizenkilenc órán át szakadt az eső, és viharos szembeszéllel kellett küzdeni. Ahhoz képest a Balaton most barátságos volt.
Beszélünk majd az időjárásról és a körülményekről, de előtte még arról, hogy a tavalyi Ub-győztes idejét is harmincegy perccel megdöntötte. Ez is benne volt a pakliban?
Tudtam, hogy bennem van ez az időeredmény. Ha nem is ilyen körülmények között, de már megfutottam korábban. Ahogy telik az idő, egyre jobban megismerem magam, és ez pluszt ad az elszántságomhoz, a kitartásomhoz. Lehet, hogy idősebb lettem, de minden ultratáv új tapasztalatot hoz, és ezzel együtt egyre nagyobb belső erőt és magabiztosságot is.
Milyen volt a PUB? Minden a terv szerint ment, vagy adódtak váratlan kihívások is?
Ami biztosan a terv szerint ment, az az, hogy a kísérőim – Hudanik Zoli és Lobog Gergő – nagyszerű munkát végeztek, fantasztikus támogatást kaptam tőlük. Fizikailag viszont volt kihívás rendesen, körülbelül harminc kilométeren át vádlifájdalmakkal küzdöttem, amit próbáltam nyújtással enyhíteni. Ez nyilván nem szerepelt az előzetes forgatókönyvben, mentálisan is dolgoznom kellett rajta, hogy ne uralkodjon el rajtam túlzottan a fájdalomérzet. A sötétedés is nehezítő tényező volt, mivel még viszonylag korán jött, és több maradt a távból a sötétben. A fejlámpás futást én még tanulom, koncentrációt igényel, főleg egyenetlen úton. Ezen még dolgoznom kell, de ebben is fontos tapasztalattal lettem gazdagabb.
Térjünk rá akkor időjárásra: zavarta az eső?
Az időjáráson nem tudok változtatni, így nem is foglalkozom vele különösebben, de felkészülök rá. Hideg, eső, szél – ezekre mindig próbálok megfelelően öltözni. Most is volt olyan pont, amikor annyira eláztam és lehűltem, hogy át kellett öltöznöm. A száraz ruha olyan érzés volt, mint egy meleg takaró, az nagyon kellett.
Közeledik az áprilisi Projekt422. Elég biztatóak a jelek…
Most minden koncentrációm a regenerációra irányul. Figyelek a testem jelzéseire, hagyom, hogy a terhelés beépüljön. Még van néhány hét edzés, finomhangolás, aztán jöhet életem eddigi legnagyobb kihívása, a dupla Balaton-kör. A mostani formám biztató, de nem szabad, hogy elbizakodottá tegyen, tudom, hogy ami jön, hatalmas vállalás, de nagyon szeretném teljesíteni.
Ez nemcsak rólam szól, hanem arról is, hogy ezzel a futással felhívhatjuk a figyelmet a Kék Vonal alapítványra és támogatást szerezhetünk neki. Ez a küldetés lelkierőt ad.
A Projekt422 után mi vár önre az év második felében?
Magyar válogatott ultrafutóként célom, hogy októberben részt vehessek a franciaországi huszonnégy órás világbajnokságon, ahol méltó módon kell képviselnem hazánkat. A kijutáshoz szükséges A-szint már megvan, amelyet a tavalyi hollandiai huszonnégy óráson elért 260.535 kilométeres eredményemmel teljesítettem. Bízom benne, hogy a válogatott tagjaként eredményesen szerepelünk majd a világ legjobbjai között.
Fotók: Erős Tibor
