Krausz Gábor
Floridában gyorshajtáson kaptak egy házasságkötésre igyekvő, pontosabban száguldó menyasszonyt, amiről felvételt is közölt Port St. Lucie rendőrsége. Az intézkedő zsaru továbbengedte az arát és a sofőrjét, akinek súlyos büntetésre kell számítania.
A civil szolgálati autó mobil traffipaxa szinte kiakadt, amikor egy Tesla 105 mérfölddel, azaz 169 km/h-val süvített el mellette a Florida délkeleti belterületén lévő Port St. Lucie-t átszelő, 2×3 sávos Crosstown Parkwayen, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 45 mérföld, azaz 72,4 km/h - írta meg a police.hu.
„Ezek aztán nagyon sietnek valahová” – gondolta a rendőr, amint a megkülönböztető jelzést bekapcsolta, és utánuk hajtott. Mindez április 11-én történt, és az óra 14:40-et mutatott.
Esküvőre igyekszünk Stuartba, ahova fél háromig kellett volna odaérnünk, ezért a nagy sietség
– magyarázta a jobb egyben ülő, fehér ruhás nő, miután a hatósági felszólításnak eleget téve félreálltak, és a civil ruhás rendőr odalépett a vezetőoldali ablak elé.
„Kinek van ott esküvője?” – kérdezte a rendőr, miközben elkérte a férfi iratait, és magában kiszámolta, hogy még legalább húsz perc, mire eljutnak a 16 kilométerre lévő Stuartba, természetesen a sebességkorlátozást betartva.
„Nekem” – válaszolta a nő, és a rend éber őre ekkor szembesült azzal, hogy a fehér öltözék bizony menyasszonyi ruha.
„Arról már lekésett” – jegyezte meg a zsaru, mire a nő kényszeredetten nevetgélt, és hozzátette: „Azért még megpróbálnánk odaérni.” A rendőr közölte a férfival, hogy az 50 mérföld feletti sebességtúllépés bűntettnek számít, ezért eljárás indul vele szemben, majd továbbengedte őket.
Floridában is komolyan veszik a gyorshajtást. Ezért az 55 mérföldes, azaz 88,5 km/h-s sebességtúllépésért a pénzbüntetés 1000 dollár, azaz 357 ezer forint, de ennél még akkor is magasabb lehet a bírósági eljárás költsége, ha a bűntett elkövetője mindent elismer. Ezenkívül legalább öt közúti közlekedési előéleti pont kerül a neve mellé a rendészeti nyilvántartásban, annak függvényében, hogy a közelmúltban volt-e hasonló kihágása. Amennyiben igen, a bíró szabadságvesztésre ítélheti, és minimum egy évre bevonják a jogosítványát.
A Teslát vezető férfi, Steven M. időközben nyilatkozott a helyi médiában, és elmondta, hogy a testkamerás felvételen azért néz olyan ijedten, mert ezek a következmények futottak át az agyán, de azt is hozzátette, hogy minden rendben ment a csúszással kezdődő esküvőn.