Marozsán búcsúzott a római tenisztornán

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.05.12. 14:59
null
Marozsán két szettben kapott ki (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián két szettben kikapott Jakub Mensíktől a római ATP 1000-es tenisztorna 3. fordulójában, így búcsúzott.

Marozsán az első fordulóban a brazil Joao Fonsecát, a másodikban pedig az orosz Andrej Rubljovot búcsúztatta, a harmadik körben a cseh Jakub Mensík várt rá, aki 20. kiemeltként csak az előző fordulóban kapcsolódott be a versenybe, és Matteo Gigantét verte meg két szettben.

A két teniszező korábban még sosem találkozott egymással. Marozsán jól kezdett, egyből lebrékelte Mensíket, utána azonban nem tudta hozni  a saját adogatását. Ezt követően bréklabda sem adódott a felek előtt, egészen a végéig, amikor Mensík 5:4-nél ismét játékot nyert fogadóként.

A második felvonásban 4:3 után mind a ketten lebrékelték a másikat, majd Mensíknek 5:4-nél meccslabdája volt, amit azonban nem tudott értékesíteni. Marozsán kiharcolta a tie-breaket, de ott a saját adogatásaiból kettőt elbukott, fogadóként pedig nem nyert pontot. Mensík bejutott a 4. fordulóba, ahol készülhet Hubert Hurkacz ellen.

TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, RÓMA, 3. FORDULÓ
De Minaur (ausztrál, 7.)–Dellien (bolíviai) 6:4, 6:4
Paul (amerikai, 11.)–Machác (cseh, 19.) 6:3, 6:7 (5–7), 6:4
Mensík (cseh, 20.)–Marozsán (magyar) 6:4, 7:6 (7–2)
Hurkacz (lengyel, 30.)–Giron (amerikai) 6:3, 1:6, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
17 órája

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
18 órája

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
22 órája

Videó: parádés labdamenetet nyert Marozsán Alcaraz ellen

Tenisz
22 órája

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
Tegnap, 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Marozsán Fábián: Szeretnék jó mérkőzést játszani Alcarazzal

Tenisz
2025.05.26. 09:30
Ezek is érdekelhetik