
Tragédia a családi horgászaton: holtan találtak rá a 13 napja eltűnt kisfiúra
A gyermek egy családi horgászat során a folyóba zuhant.
Üvöltöznek, randalíroznak, sőt már verekednek is a garázdálkodó fiatalok a nyolcadik kerületben. A drogos fiatalokból álló banda egy idős nőt vert meg az utcán.
Drogos bandára panaszkodnak az utóbbi időben Józsefvárosban. A kamasz fiúkból álló bandával többen találkoztak már: hangosak, randalíroznak és lépcsőházakban bandáznak. A Kis Fuvaros utcában a napokban egy idős asszony próbálta csendre inteni őket, válaszul megverték.
Az ablakból láttam, ahogy rángatták szegényt, de nem mertem közbeavatkozni, megszólalni se. Nem is értem, hogy ő miért szólt hozzájuk.
-mondta el lapunknak Ágnes, aki szintén találkozott már többször a bandával.
Gyerekek, de félelmetesek. Láttam már tini bandát, nekem is voltak kamaszok a gyerekeim, de ezek mások. Sokszor ténferegnek, mint akik be vannak rúgva és a kapualjakba szívnak valamit több helyi szerint.
-tette hozzá.
Több környékbeli lakó is hozzászólt ahhoz a bejegyzéshez, ami arról szólt, hogy megverték a nénit. Akik már látták őket egyetértenek abban, hogy a banda tagjai iskoláskorúak lehetnek. A kamasz fiúk napközben az utcán lófrálnak, hangoskodnak, sokszor gyanúsan viselkednek. A pletykák szerint kábítószert is használnak, erre utalhat az agresszió és a kiszámíthatatlan viselkedés is. Információink szerint az esettel kapcsolatban senki sem tett feljelentést, mert annyira tartanak az agresszív fiatalok bosszújától.
A függőség egyre fiatalabb korosztályt ér el a hivatalos jelentések szerint is, több fiatalkorú fogyasztót és dílert is elkaptak a hatóságok az utóbbi időben.
A nyolcadik kerület évek óta küzd a drogproblémával, különösen a Teleki tér, a Diószeghy utca és a Magdolna negyed környékén. A Metropol is többször beszámolt a problémáról, lépcsőházakba is bemennek, ott végzik a dolgukat és belövőszobának használják a folyósókat. Itt mindennap találkozni a hatásával és a probléma súlyosságával, zombik és dílerek lepik el a köztereket már fényes nappal is.
A drog terjesztése és fogyasztása terén a nyolcadik kerület az egyik leginkább érintett. Gyakran zombik és dílerek lepik el a köztereket, ami nehezíti a helyiek életét. Miközben a kormány egyre szigorúbb intézkedésekkel lép fel a droghasználat ellen, zéró toleranciát hirdet, a főváros és a balos kerületek a drogliberalizációt támogatják és ennek nyíltan hangot is adnak.
A gyermek egy családi horgászat során a folyóba zuhant.
A kertek tavasszal virágba borultak, a titkok életre keltek.
A halálos balesetet okozó sofőrt letartóztatta a rendőrség.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre