Hatalmas súlyú ezüsttrófeát emelhet magasba Szoboszlai Dominik – már az is megvan, hogy mikor

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.28. 12:18
null
A díszes ezüst, azaz a Premier League-trófea (Fotó: Getty Images)
Története huszadik angol bajnoki címét szerezte vasárnap a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool, miután hazai pályán 5–1-re legyőzte a Tottenham Hotspurt, és ezzel matematikailag is biztossá tette elsőségét. A meccs után a pályán és azon kívül is ünnepeltek már a Liverpool-szurkolók és játékosok, a kupát azonban egyelőre nem emelhették a magasba – és erre még néhány hetet biztosan várni is kell.

A Liverpool hivatalos honlapja számolt be arról, hogy Virgil van Dijk csapatkapitány és a többi játékos május 25-én, a Crystal Palace elleni vasárnapi bajnoki után kapják meg az ezüstből elkészített serleget (a kupa teste tömör sterlingezüstből készült, míg a tetején lévő koronát 24 karátos aranyozott ezüstből öntötték), amelyet ekkor emelhetnek először a magasba.

A Palace elleni találkozó délután 17 órakor kezdődik majd, a trófea – amelyet piros-fehér szalagokkal díszítenek – átadása pedig nem sokkal a hármas sípszó után veszi kezdetét.

A klub tájékoztatása szerint a ceremónián nagyjából 40 aranyérmet is kiosztanak a Liverpool játékosai és stábtagjai között. Fontos megemlíteni, hogy aranyérmet kizárólag az a játékos kap, aki legalább öt találkozón pályára lépett a Premier League idei kiírásában – jelenleg a Liverpool keretében 21 játékos van, aki öt vagy annál több bajnokin játszott, értelemszerűen ők automatikusan megkapják majd az aranymedált.

Liverpool FC v Tottenham Hotspur FC - Premier League
A replikákkal már pózolhatnak a szurkolók (Fotó: Getty Images)

Ekkor adják át az egyéni elismeréseket is, amennyiben valamelyik kategóriában a Liverpool játékosa lesz a győztes – így például a legeredményesebb góllövőnek járó Aranycipőt is.

A díszes Premier League-trófeából egyébként kettő egyforma darab létezik, az egyiket a bajnokcsapat kapja meg, a másikat pedig a liga használja. Mindkét serleg 104 centiméter magas és 61 centiméter széles, valamint 25.4 kilogramm súlyú. A kupa alapzata – amelyre a korábbi bajnokok nevét gravírozták – ebből a súlyból 15.9 kilogrammot tesz ki a Premier League tájékoztatása szerint.

A kupaátadás történelmi esemény lesz a Liverpool számára, ez lesz ugyanis az első alkalom a Premier League-érában, amikor a játékosok szurkolókkal teli közönség előtt vehetik át a serleget. Amikor ugyanis ezt megelőzően a „vörösök” bajnokok lettek a 2019–2020-as idényben, a koronavírus-világjárvány miatt üres stadionban lehetett csak ünnepelni.

 

 

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
53 perce

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
11 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 13:09
Ezek is érdekelhetik